Radio Museum Visszatekintés a régi rádiózás, akkori világába.
A régi radio szignálok hangjai a múltból, az alábbi oldalakrók újra meghallgathatók. [1.2.]
Az elmúlt évtizedek legnépszerubb rádiós musorvezeto szerkesztok Magyarországon. Íme: "B. Tóth László""Cseke László ""Dévényi Tibor""Komjáthy György"
B. Tóth László ˆ Születési idő: 1947. 05. 05. Pályafutása: Rádió- és tévéműszerészként kezdte pályáját, majd a Fővárosi Művelődési Ház Magnósklubjának lett az alapító tagja, már előadóművészi engedéllyel rendelkezve. Innentől datálódik lemezlovasi pályafutása. 1976-81: külsős-, majd 1981-2002: a Magyar Rádió zenei szerkesztője, munkatársa. Műsorai: 1984-től a Poptarisznya 1989-2002: a Calypso 873 Rádió főszerkesztője. 2002. március 03. vasárnap (az utolsó élő poptarisznya adása volt)
Összesen: 7 évig élt.
A SztárFM az első adása: 2003. február 17. (hétfő) hétköznap reggel (06.00-10.00) volt házigazdája.
Az utolsó adás: 2011. január 30. (vasárnap)
A kedvelt lemezlovas, akinek 9 nagylemeze jelent meg, és 23 éven keresztül vezette a Poptarisznya c. műsort, most visszatért a Sztár FM-hez.
Az elteltek évek arra gondoltam, hogy a tarisznyát ki lehetne megint nyitni, és ebben a tarisznyában a zenék most már igazából retro zenék lennének, éppen ezért jött az ötlet, hogy legyen egy Retrotarisznya. A Sztár FM hallgatói így minden pénteken 14.00 és 18.00 között visszarepülhetnek a retro világába és együtt élvezhetik B. Tóth Lászlóval azokat a remek dallamokat, amelyek már több mint húsz éve is fergeteges hangulatot keltettek.
Hogy mi a különbség a "Retro, nosztalgia, nosztalgikus" fogalmak között? Retro. nosztalgia, nosztalgikus, hasonlónak érzem a fogalmak jelentését és mégis van különbség közöttük. A retro visszavisz a múltba, felidézi a korszakot, a hangulatát, tárgyi emlékeit, zenéjét, és az élet egyéb területeit láttatja, annak hibáit, visszásságát vicces, olykor ironikus formában vetíti elénk a múltat. De mindig megjelenít valami újat is és a mába exportálva, a jövőre is kihatással bír. Ma a retro divat. Míg a nosztalgia egy a letűnt kor, a fiatalság, esemény egyfajta visszasírását jelenti. Elmerengés a múlt emlékein, visszavágyódás, visszanézést jelent. A nosztalgikus hangulatban vagyok. Szeretnék visszaemlékezni, beszélgetni a régi időkről... Kinek milyen szép, meglepő, érdekes történetei vannak a közel és a régmúltból. A diákkor, a divat, a szórakozási formák... Aki szereti a régi örökzöld dallamokat, az tartson velem! Nosztalgiázni jó.
Televíziós műsorai: Egymillió fontos hangjegy Rockstúdió
2009. Március 28.-án jelent meg B.Tóth László lemezlovas, rádiósmusorvezeto RETRO poptarisznya 2 . albuma, mely a RETRO poptarisznya méltó folytatása. A musorvezeto és a dalok ismét a legismertebbek, a hangszerelés viszont új, ami köszönheto napjaink vezeto dj párosának: az Eros Attila - Spigiboy duónak. A cím a nagysikerű rádiómusorból ered, melyet B.Tóth László vezetett, és nem csak a cím tükrözi, hanem a lemez hangulata is azt a bizonyos korszakot, amit ma már joggal nevezhetünk RETRO-nak. Az album érdekességét az adja, hogy a régi számok újra lettek énekelve és mixelve Spigiboyék által, így nem csak az a korosztály élvezheti az albumot, aki anno hallgatta ezeket a rádiómusorokat, hanem a mai nemzedék is, aki a ritmusosabb dallamokat kedveli. A folytatás még frissebb ritmusosabb lett! Olyan slágerek hallhatóak majd az albumon, mint a Bikini: Mielott elmegyek, Charlie: Zenegép, Bonanza Banzai: Kezemet nyújtom, Carpe Diem: Álomhajó, Hip-Hop Boys: í A hegyekben fönn, Edda: Éjjel érkezem, R-GO: Rég várok valakire, És még sok más nagy sláger!
Cseke Lászlóˆ Volt egyszer egy Szabad Európa Rádió A Szabad Európa Rádió rövid története 1951-1993 Elozmények: 1949 decemberében a Szabad Európa Rádió. New Yorkban megkezdodött a Magyar Osztály megszervezése, munkatársainak kiválasztása. 1950. augusztus 4-én kísérleti jelleggel beindították a magyar nyelvu adás. A New Yorkból sugárzott musor naponta kétszer jelentkezett, s foleg híreket közvetített. Az 1950 augusztusában megindult magyar adások hangszalagjait kezdetben repülogépen Athénba szállították, majd egy hajón lévo rádióállomás sugározta Magyarországra. 1951 májusában a SZER európai központja Münchenbe került át. 1951. október 6-án már Münchenbol adta magyar nyelvu egész napos musorprogramját a Szabad Európa Rádió. 1951 és 1962 között a rövidhullámú magyar adások nagy részét a München melletti Holzkirchenbol, ezután Portugáliából sugározták. A magyar osztály 81 munkatárssal dolgozott. Cseke László zenei musorai, vasárnap délutánonként, mindig így jelentkezett. "Itt a Szabad Európa Rádio, a 19, 25, 31, 41 és 49 méteres rövidhullámon, a mikrofonnál és lemezjátszónál Cseke László Szeretettel köszöntöm a Teenager Party valamint a délutáni randevú hallgatóit, ezúttal is jó vételt és jó szórakozást kívánok a kívánságmusorhoz " hallatszott az éterben több mint 42 éven át, azaz [ 1951.10.06. - 1993.10.31. ] Vasárnapkonként eleinte a Teenager party, majd késobb a vasárnapi randevú pop-rock címu kívánságmusorok, kezdésnek legeloször a Beatlest, a Rolling Stonest zenéi szólaltak meg A SZER tizenhat éve, 1993 október 31-én közvetítette utoljára a magyar hallgatók számára a szabad világ híreit. Dévényi Tiborˆ A népszeru riporter, lemezlovas, a gyerek körében, vált közismertté. Aki a legjobban tapsolt, az egy postos labdát kapott és a könzönség soraiból, éloben kérhetett számára egy kedvenc számott. A Magyar Televízió számára készített Három kívánság címu musorsorozatával lett országos híru. A musor lényege: lehetoséget teremteni arra, hogy kamaszkorú gyermekek találkozhassanak kedvenceikkel, sportolókkal, eloadómuvészekkel stb. Ismertté vált Tibi bácsi elintézi címu musorával is. Eloször 1960-as években tunt fel, mint könnyuzenei riporter, de az 1970-es években volt az elso magyar "disc jockey', innét indult el karierrje és vált országosan közismertté. Komjáthy Györgyˆ
Vasárnapi koktél
Petofi Rádió Budapest, a pontos ido: 11:05 perc, vasárnapi koktél, "Komjáthy György musora". Ki ne emlékezne az akkori népszeru " vasárnapi koktél " zenei csemegére, no meg a legendás musorvezetore, azaz Komjáthy Györgyre. Azokban az idokben, emlékszem, minden vasárnap 11:05-kor kezdodöt. Sok zenei újdonságot, innét tudtam meg, majd a poptarisznya ugyancsak vasárnap (16:00 órai) adásából tudtam meg.
Komjáthy György 75 éves A hazai popszakma számos eloadójának jelenlétében vette át vasárnap Komjáthy György a Börze Vándordíjat az életmu kategóriában. A Magyar Rádió számos zenés musorának szerkesztoje idén tölti be 75. életévét, az elismerést a 40. Megabörzén adta át Csabai Mátyás, az eseményt szervezo Lemezbörze...plusz gyujtomagazin tulajdonos-foszerkesztoje. Komjáthy György meghatódva mondott köszönetet az ot üdvözlo B. Tóth Lászlónak, aki ma is több rádiós musor vezetoje és a többi meghívottnak. Hangsúlyozta: az Életmudíj nemcsak ot illeti meg, hanem mindenkit, aki lemezekkel, technikával vagy más módon segítette a munkáját. Komjáthy György tiszteletére a Kormorán Memory Band egy dalt komponált, amelyet elo is adott a rendezvényen. A dalt tartalmazza az a különleges CD, amely telefonkártya formátumban került a forgalomba az ünnepelt arcképével. Komjáthy a Csak fiataloknak, a Töltsön egy órát kedvenceivel, a Vasárnapi koktél, a 25 perc beat, a Pop-regiszter, a Rock and rolltól a funkyig és más musorok szerkesztoje és vezetoje volt hosszú éveken át. A Lemezbörze magazin március 16-án a Petofi Csarnokban, meglepetés partin köszöntötte a 75. születésnapját ünneplo Komjáthy György, rádiós musorvezetot. A Börze Vándordíjat 2002-ben alapították.
Válogatás zenei TV arhivumából A kedvenc zenei TV musorom, az "Egymillió fontos hangjegy" címu musor volt. Az egymillió fontos hangjegy a Magyar Televízió popzenei sorozata volt. Az elso adást, 1976. január 3-án. szombatonként volt, a műsorok hossza 15-25 percesek voltak. Emlékszem az első adást egy fekete-fehér Kékes TV készüléken néztem, visszagondolva ezekre az időkre, számomra egy igazi élmény volt. A sorozat a 80-as évek elejéig tartott, majd 1-2 évnyi szünet után, 1982-től "Új egymillió fontos hangjegy" címmel újraindult, s néhány évig.
www.zofolifi.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!